Köszöntöm a kedves olvasót!


Sokan fel teszik a kérdést, hogy vajon ki miért és milyen utat választ magának…
Nos, én úgy érzem, néha az út választ minket és nem mi őt…

A Sóhoz fűződő viszonyom valahogy úgy kezdődött, hogy nagyon hosszú ideje készültem Erdélybe,
s közel 20 évembe telt, míg végül eljutottam oda. Természetesen, mint mindenki más, aki ide látogat,
próbáltam megnézni azokat a nevezetes helyeket, amiről már oly sokat hallottam.
Így kerültem a parajdi sóbányába is ahol először találkoztam sóval. Igen jól látják…. SÓ –val!!!
Valódi, természetes Parajdi sóval. Akkor még nem tudtam, hogy mekkora különbség van só és só között.
Mára már bevallom, kicsit többet olvastam róla. Úgy éreztem erős és meghatározó élmény volt a lent töltött idő a bányában ahhoz,
hogy érdekeljen és tovább kutakodjak a dolog után. Azóta sokat jártam Erdélyben s, találtam más, számomra értékes kincset is.
Rengeteg embert ismertem meg, hallgattam előadásokat és olvastam számos cikket,
irományt pro és kontra, végül meg állapíthattam, hogy bárki bármit is mond, a sóra biza nagy szükségünk van.
Sokat köszönhetek azoknak az embereknek, akik felkeltették érdeklődésemet az egészségesebb élet igényére.
Nem hittem volna, hogy ilyen formában fogom majd kamatoztatni a sok átbeszélt estét, amit velük töltöttem,
ezért azt gondolom, ezúton is köszönetet kell mondjak nekik. Tisztában vagyok vele, hogy hangzatos,
frappáns cégbemutatót és távlati terveket szokás a cégek ilyesféle menüpontjaiba tenni,
viszont be kell vallanom, sokkal inkább tartom fontosnak a mára már kissé feledésbe merült tisztességet, igazmondást és őszinteséget.
Azt szeretném, ha a kedves olvasó, nem csak a termékeinket vagy a munkáinkat látná,
hanem a mögötte álló indíttatást és hitet, amely minket vezérel, mikor készítünk, vagy ajánlunk valamilyen terméket.
Fiatal cég vagyunk, hiszen eddig az élet más területén dolgoztunk és értünk el sikereket.
Úgy gondolom, hogy az a hozzáállás és minőség iránti igény melyet képviselünk,
hosszútávon mindenképpen előre visz bennünket. Partnereink, vásárlóink megtapasztalhatják azt,
hogy nálunk nem csak egy terméket kap az ügyfél, hanem egy gondolkodásmódot és jó adag tisztességet mellé.

Köszönettel: Kiss László

Hírek, események

2019.03.14

Előadás

Hotel Solar Nagyatád.

Részletek
2018.10.17

Előadás

Csurgói Egészségügyi Centrum.

Részletek
2017.11.28

Előadás

Nagyatádi Szakképző Iskola.

Részletek