Só aMI SÓ…


A só csodálatos, sokoldalú anyag, számtalan területen alkalmazható, jótékony hatását már eleink is ismerték, s alkalmazták is jószerivel.

Tüdő, szív, bőr, vérnyomás, megfázásos tünetek enyhítésére is kiváló, hogy csak néhányat említsek meg a jótékony tulajdonságok közül. Bővebb információ az adott termék leírásánál megtalálható.

Bár a sóra szükségünk van, a mai világban mégis divat lett mindent pótolni, megváltoztatni, mesterségesen előállítani…( lásd vitaminok).

Valóban mindent…még a só sem az igazi, no nem az amit a természet nekünk szánt például a parajdi bányából…, hanem az az átlagos IZÉ, amit megvásárolunk a boltban.

Mellőzni szeretnék mindennemű pártoskodást és ellenvéleményt a táplálkozási szokásainkról. Ugyanakkor, be kell lássuk, hogy az úgy nevezett „józan paraszti ésszel megáldott magyar ember” aki bárhol megél a föld színén és megállja a helyét a világban, egyre kevésbé figyel oda a saját egészségére.

A régi öregekbe valahogy ez bele született, még ha néha tudat alatt is, de figyeltek a táplálkozásukra és a munkához való viszonyukra. Nevezhetjük szegénységnek, vagy nélkülözésnek, de akkor is egészségesebben éltek, mint mi. Ettek ők is zsíros, nehéz ételeket, de tudták, hogy mit mivel szabad és kell fogyasztani. Saját családom történetéből tudok csak táplálkozni, amikor Édesanyám elmesélte, hogy…

„ A Dédivel kimentek répát kapálni hajnalban és vittek magukkal egy kis tácsa kőrözöttet kettőjüknek. Majd mikor eljött az ebédidő leheveredtek a fa tövébe és három óráig, amíg nem enyhült az ereje a napnak, nem dolgoztak, pihentek…aztán, miután enyhült a meleg, nekiálltak és dolgoztak estig „

Mégsem úgy érezték, hogy agyonhajszolt emberek, akik árnyékai önmaguknak bár fáradtak voltak, de tudtak örülni a megtett munkájuknak és nem úgy zuhantak be az ágyba este 11 órakor, mint a mostani munkából haza eső átlagember.

Mikor haza értek jött a többi otthoni munka, ami ugyancsak rájuk várt...Igaz, nem is hajtotta őket senki ostorral a teljesítmény megléte miatt. Tudták, amit tesznek, maguknak teszik.

Hogy az esti beszélgetésekről és borozgatásokról ne is beszéljek, mikor is eljártak egymáshoz az emberek, mert kíváncsiak voltak egymásra..

Vajon mi változtunk volna???? Gyengébbek lennénk??? Mi a szittya magyar????
Dehogy!

Mindnyájunkban ott él őseink roppant ereje, génjei, amit hordozunk magunkban több mint ezer év óta!
Nem mi lettünk mások...

Hatalmas történelmi múlttal rendelkező nép a mienk, sok harccal, csatával, tapasztalattal és kultúrával. Mégis befolyásolnak, eltérítenek bennünket arról a helyes útról, melyet nem más diktál, mint a természet, s rajta keresztül a szervezetünk.

Eleink tudták, milyen a megfelelő táplálék, hogyan jussanak hozzá, miként tartósítsák és fogyasszák azokat.

Nagyszüleim idejében nem fordult meg senkinek az agyában, hogy valamelyik szupermarketben vásároljon mondjuk zöldséget a levesbe (mivel nem is volt supermarket), sőt tovább megyek, nem akartak paprikát és paradicsomot enni decemberben ( Spanyolországból), mert nem annak volt az ideje!!! Viszont volt náluk saját maguk készítette savanyú káposzta, amiben például csak úgy hemzseget a C-vitamin…

Rengeteg intő példa és tudás lelhető fel a közeli és távolabbi múltból és mégis kevesekben merül fel a kérdés, vajon tényleg a bőség ideje –e az, ha bármikor, bármit megkaphatunk????
Azt gondolom, nem!!!

Sokan csak addig tudnak elgondolkodni, hogy sokkal olcsóbb megvenni a termékeket a (nevezzük egységesen MARKET-nek) bevásárló központokban, mint vesződni otthon vele és akkor még nem is lesz olyan hatalmas, szép az adott termés, mint a MARKETBEN.

Nos, van benne igazság, mint mindenben…Viszont csak félig…
Egyetlen apró tényezőt felejtenek el az emberek az árba bele számolni (MELY NEM IS OLY APRÓ!!!) és az nem más, mint az EGÉSZSÉG ÁRA!

Biza, annak is ára van!

Általában akkor számol ezzel az ember, amikor már fizetnie kell érte…

Hírek, események

2019.03.14

Előadás

Hotel Solar Nagyatád.

Részletek
2018.10.17

Előadás

Csurgói Egészségügyi Centrum.

Részletek
2017.11.28

Előadás

Nagyatádi Szakképző Iskola.

Részletek