Erdély keleti szegletében, Székelyföldön található az egyetlen olyan tájegység, mely nevét ásványkincséről kapta – ez a Székely Sóvidék.
Az elnevezés a XVII. század óta használatos a Sóvárad, Szováta, Illyésmező, Parajd és sok más település által közrefogott vidék kapcsán. Ezen a festői tájon található a parajdi sótelep is, mely Európa egyik legnagyobb sólelőhelye.
A parajdi sótelep keletkezésének története évmilliókkal ezelőtt kezdődik. Az erdélyi sótömörödések a Korond-Parajd-Szováta-Györgényi vonulat mentén alakultak ki. Napjainkban itt emelkedik ki a hatalmas parajdi sótelep is.
A sólelőhely körülbelül 20-22 millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor a Paratethys-óceán kiszáradt és a vízben fellelhető só hátramaradt. Az ezt követő évmilliók során a sórétegekre újabb üledékek rakódtak, amelyek nyomása alatt a só az Erdélyi-medence peremei felé mozdult. A só, mivel könnyebb volt, mint a környező kőzetek, a földtani törésvonalak mentén feltört és így hatalmas sógyűrűk és redők jelentek meg, kialakítva a Sóvidék jellegzetes tájait.
A parajdi lelőhelyen több száz évre elegendő kibányászható só található, mely Erdély egy kimeríthetetlen kincseként szolgál napjainkig.
Az erdélyi sóbányászat története a római korig vezethető vissza. A rómaiak tevékenységeire több jel is utal – Sóvárad településneve valószínűleg a rómaiak által épített castrumra (vár) vezethető vissza, melyet a környék sóbányáinak védelme érdekében emeltek. Emellett a korabeli írott források négy amfiteátrum típusú felszíni „sóvágást” és Legio V Macedonica feliratú sótéglákat is említenek.
A népvándoráls során a sóbányászat a gótok, gepidák és hunok uralma alatt szünetelt és csak az avarok majd a bolgárok uralma alatt indult újra. A honfoglaló Töhötöm vezér kémeitől értesült a hírről, miszerint Erdélyben „sót ásnak,” 1003-tól pedig Szent István király hajói már rendszeresen szállítottak sót a Maroson.
Erdélyben a sóbányászat jelentős szabadságjogokkal ruházta fel a székelyeket, akik a középkori királyok uralma alatt szabadon bányászhattak és kereskedhettek a sóval. Az 1400-as évektől kezdve azonban ezeket a jogokat hol megszűntették, hol pedig helyreállították, aszerint, hogy az aktuális politikai hatalom mennyire tartott igényt a székelyek támogatására.
Parajdon a földalatti sóbányászatról 1762-tól beszélhetünk, amikor megnyílt az első harang-, vagy süvegalakú bányaterem. Ekkoriban még folyt felszíni fejtés is, ami viszont folyamatosan visszaszorult, kifejezetten 1787-tól, amikortól a parajdi só a bécsi kincstár tulajdonát képezte. A XIX. és XX. század során a bánya többször is bővült – a legutóbb 1991-ben nyílt meg a Telegdy-bányarészleg, mely 1994 óta termeli a sót.
A só régóta jelen van a hagyományos és a modern orvoslásban egyaránt.
A parajdi sóbányában viszont hivatalosan csak 1960-tól kezdődött a betegek gyógykezelése, a lengyelországi wieliczkai sóbányákban elért pozitív eredmények miatt. A bányában egyaránt folytatnak speleo- és klimatoterápiát krónikus légúti megbetegedésekben szenvedőkkel. Ezek során a betegek kihasználhatják a bánya tiszta levegőjét, valamint a só számos jótékony hatását.
Mára a parajdi sóbánya jelentős hányada nyitva áll a látogatók és a betegek előtt. A bányában számtalan program és létesítmény áll a vendégek rendelkezésére, akik a szórakozás vagy a csöndes elmélyülés során passzívan profitálhatnak a parajdi só jótékony hatásaiból.
